A média és kommunikáció tanszék 20 éves fennállásának alkalmából rendezett közéleti vitasorozat harmadik rendezvénye is lezajlott kedden a Gólyavár Pázmány Péter termében. Az eddigi két esttől eltérően a mostani leginkább szakmai kerekasztal jelleget kapott. A roma reprezentáció problémáira reflektáltak és a lehetséges megoldásokról cseréltek eszmét a résztvevők: Setét Jenő romaügyi aktivista, Pócsik Andrea a RomaKép Műhely alapítója és vezetője, illetve Joka Daróczi János szerkesztő, rovatvezető, szociálpolitikus. A moderátor Munk Vera, a tanszék egykori hallgatója volt.
A közönség soraiban főként leendő újságírók, leendő médiaszakemberek foglaltak helyet, tehát mindenképpen gyakorlati hasznos és időszerű volt a téma szakmai kibeszélése. A kérdés fontosságát Joka Daróczi János azzal magyarázta, hogy a társadalmi térből, a társadalmi szerepekből eltűntek a romák, róluk csak televízióból vagy újságból lehet információt szerezni. Itt azonban – hangsúlyozta – szinte csak negatív szerepeket osztanak rájuk.
Setét Jenő szerint a média ereje abban áll, hogy képes befolyásolni a társadalmi csoportok egymáshoz való viszonyát, így különösen fontos, hogy milyen képet közvetít a cigányokról. A média felelősségét látja abban is, hogy a cigányellenes retorika a társadalmi perifériáról „begyűrűzött” a közbeszédbe, a közpolitikába és a közgondolkodásba. Talán a vita egyik legsúlyosabb kijelentését is Setét tette, mikor azt mondta: a „mainstream média” ágyazott meg a 2008-2009-es rasszista gyilkosságsorozatnak azzal, hogy megpuhította a társadalmat egy ilyen esemény befogadására.
Munk Vera arra irányuló kérdésére, hogy egy ideális világban hogy nézne ki a magyar média a romák reprezentációja szempontjából, a beszélgetőpartnerek mindegyike a kvóta bevezetését említette, azaz, hogy a médiában dolgozók között kötelezően legyen roma származású. „Ez nem pozitív diszkrimináció, hanem esélykiegyenlítés!” – mondta Joka Daróczi, aki szerint nem radikális lépésekkel, hanem fokról fokra haladva körülbelül 10-20 év alatt lehetne a megfelelő arányt elérni. A hosszú távú cél eléréséhez az első lépést egy alap létrehozásában látja, amelyből pályázat útján kaphatnának támogatást azok a projektek, amelyek a szakmai közösség szerint jó irányban változtatnak a mostani helyzeten. Pócsik Andrea szerint nagyban javítana a helyzeten, ha roma származású szakemberek is kerülnének döntéshozói pozícióba. Setét Jenő a többieket annyiban egészítette ki, hogy fontos volna a képernyőn is láthatóvá tenni roma műsorvezetőket, riportereket, hiszen a roma közösségeknek szükségük van arra, hogy büszkék lehessenek az övéikre. Joka Daróczit hozta fel példának, aki 1992-től vezette a Magyar Televízió Roma Magazinját, akivel a romák igazán azonosulni tudtak, és – noha a nem túl magas nézettségű, hétköznap 13:30-as idősávban sugározták - a műsor roma közösségi önreprezentáció és kulturális identitásképzés fontos eszköze volt.
A kisebbségi műsorok mellett szó esett a kereskedelmi televíziók felelősségéről, amelyek a legtöbb nézőt ültetik le Magyarországon a tévé elé. Setét Jenő szerint a közszolgálatiság követelménye részben feltétlenül kiterjesztendő ezekre a csatornákra is. A többségi média felelősségét jóval nagyobbnak ítéli, mint az önreprezentációs romaműhelyekét, hiszen főként a kereskedelmi csatornák műsorai tematizálják a közgondolkodást. „Erdélyi Mónika többet ártott Magyarországon a cigányok megítélésének, mint szélsőjobb.” – mondta.
Szintén Setét hozta szóba a társadalmi aktivizmus fontosságát. Arra buzdította a jelenlévőket, hogy „ne alattvalói magatartást tanúsítsanak”, hanem emeljék fel szavukat, hogyha rossz reprezentációs gyakorlattal találkoznak, hiszem, mint mondta: „a tiltakozás fontos szerepe a demokrata állampolgárnak.”
Ez a gondolat vezetett el a civil média témájához, amelyet Joka Daróczi egy újfajta érdekérvényesítési lehetőségként aposztrofált, és ami „a közös megvitatás terepe lehet”. Egyetértettek a résztvevők abban, hogy a fiatalok médiafogyasztói igényeit leginkább a web 2.0 elégíti ki. Joka Daróczi – aki egyébként az amenca.org internetes roma közösségi portál szerkesztője – a televízió és a rádió műsoridőbeli korlátozottságára lát a közösségi és civil médiában megoldást, hiszen tartalom-előállítási és tartalom-fogyasztói szabadságot ad a felhasználó kezébe.
