1988. tavaszán alapították a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) elnevezésű civil szervezetet, melynek alapvető célkitűzése volt, hogy méltó megvilágításba helyezze azokat a személyeket és eseményeket, melyeket a kommunista rendszer méltánytalanul pellengérre állított és üldözött. Alapítói között volt Göncz Árpád és Nagy Erzsébet (Nagy Imre lánya) is. 

 

A TIB-nek és támogatóinak alapvető szerepe volt abban, hogy 1989. június 16-án sor kerülhetett Nagy Imre és társai ünnepélyes körülmények közt történő, a magyarországi diktatúra végét szimbolizáló újratemetésére. 

 

 

2000 elején a TIB felszólította Eörsi Mátyást, az SZDSZ ügyvivőjét, hogy mondjon le parlamenti képviselői mandátumáról, mert ügyvédi irodájában foglalkoztatta Bauer Miklós egykori ÁVH-s tisztet. Eörsi bejelentette, hogy Bauer a lehető legrövidebb időn belül távozik, ami meg is történt (bár a 80 éves Bauer tagadta, hogy ennek köze lett volna a TIB támadásához). Erre az időszakra tehető Bauer fia, Bauer Tamás kiszorulása az SZDSZ első vonalából. 

 

Bauer Tamás apja védelmében a következő beszédet osztotta meg 2000-ben a parlamenti hallgatósággal.  „Tisztelt Országgyűlés! Gyáva az a politikai tényező, alantas az az eljárás, amikor a fiú politikai szerepvállalása miatt az apát igyekszenek megtorolni. De ha már ezt tették több ízben, akkor a következőket kell elmondanom. Apám, dr. Bauer Miklós, mozgalmi nevén Bem apó, aktív részese volt a német- és nyilasellenes ellenállásnak a második világháború alatt, és olyan embereket juttatott, segített hamis papírokhoz, mint például a kisgazda Bajcsy-Zsilinszky Endre. Amikor elkövetkezett az, amit Bibó Istvánhoz, Illyés Gyulához, Nagy Imréhez és másokhoz hasonlóan felszabadulásként fogadott, akkor a demokratikusnak vélt új magyar állam titkosszolgálatának tisztje lett, amit később ÁVH-nak hívtak. Mint négy nyelven beszélő jogász, sohasem volt verőlegény, nem volt kihallgató tiszt, hét év alatt összesen kétszer bízták meg kihallgatással. Semmilyen szerepe nem volt Ries István halálában, az ügyet elvették tőle. 1953-ban maga is az Andrássy út 60. pincéjébe került, és csak Sztálin halálának és Rákosi bukásának köszönhető, hogy élve került ki onnan. Újra kellett kezdenie az életét. Jogászként, ügyvédként szerzett Magyarországon és szerte Európában megbecsülést és bizalmat. Öregségére az a szerencsétlenség érte, hogy a fia és kollégája (Eörsi Mátyás) az SZDSZ politikusa lett…” 

 

 

Borbély István, Cseh Imre Márton, Homola István és Csete István másokkal együtt nem fogadták a szocialista miniszterelnök Gyurcsány Ferenc és az Országggyűlés elnöke, Szili Katalin kézfogását, amikor az 1956-os forradalom 50. évfordulóján kitüntetéseket vettek át az Országházban. 

 

 

Biszku Béla kommunista politikus, „a puha diktatúra legkeményebb ökle”,az MKP, az MDP majd az MSZMP tagja és vezetője, belügyminiszterként az 1956-os forradalom utáni megtorlás egyik irányítója volt. 1989. óta a politikától visszavonultan él. 

 

Biszku Béla 2010. augusztus 4-én a Duna Televízió „Közbeszéd” című műsorának vendége volt, ahol a riporter többek között az 1956-ot követő perekre vonatkozóan tett fel neki kérdéseket. Az interjúban elhangzottak miatt 2010. augusztus 6-án Szilágyi György, a Jobbik politikusa feljelentette. A feljelentés alapján az ügyészség 2011. január 27-én vádat emelt Biszku Bélával szemben a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt.  A vádirat szerint Biszku Béla a riporter által feltett kérdésekre „olyan válaszokat adott, amelyből úgy tűnt, hogy jelentéktelennek tartja ezeket a bűnöket”.

2011. február 24-én az ügyben eljáró bíró felfüggesztette az eljárást és a jogszabály vélt alkotmányellenessége miatt az Alkotmánybírósághoz fordult.

 

 

Képíró Sándor magyar csendőr százados, a második világháború után Argentínában telepedett le, majd 1996-tól újra Magyarországon élt. Az újvidéki razziában való részvétele miatt háborús bűnökkel vádolták meg. 

 

1943 végétől bírósági eljárás folyt a vérengzés miatt, amelynek végén több katona- és csendőrtiszttel együtt Képírót is elítélték, de a tíz év börtönbüntetéséből semmit sem kellett letöltenie, és 1944. június 1-jétől ismét csendőrtisztként szolgálhatott. 2006-ban az egykori tengelyhatalmak zsidók ellen elkövetett háborús bűnök felelősei után kutató Simon Wiesenthal Központ tudomást szerzett Képíró Sándor tartózkodási helyéről és feljelentést tett a magyar igazságszolgáltatásnál, hogy elítéljék mint háborús bűnöst. 

 

2011. májusában nagy médiaérdeklődés mellett kezdődött meg pere a Fővárosi Bíróságon. A bíróság július 18-án nem jogerősen felmentette őt a megfelelő bizonyítékok hiányában. A felmentés hírére több külföldi közéleti szereplő nemtetszésének adott hangot. Július 25-én több szerbiai városban is tüntetésekre került sor Képíró felmentése ellen. Ugyanakkor Karsai László történész véleménye szerint a Simon Wiesenthal Központ vádjai bizonyíthatatlanok, mert az 1942–44-es magyar katonai bírósági vizsgálat dokumentumai hiányoznak, és a szerb hatóságok sem szolgáltattak terhelő adatokat Képíró ellen. 2011. szeptember 3-án meghalt, így az ellene folyó büntetőeljárást a hatályos büntető eljárásjogi szabályok értelmében megszüntették.